Hát majdnem úgy sikerült a péntek, ahogy terveztem. Délután valóban találkoztunk Robinnal és a csapattal, egy kávézóban, ami igazából egy közösségi helység a belvárosban, ahol egyetemisták a "pultosok" (nem kapnak fizut), és többségében diákok járnak kávézgatni a szünetekben. Van még egy-két üccsi, de nem ez a lényeg. Különböző programokat szerveznek itt, vannak társasok, kényelmes fotelek, projektor, minden. Egész délután ott voltunk, és beszélgettünk, meg játszottunk. Gyilkosoztunk...vagyis annál egy kicsit komplikáltabb volt normális kártyákkal, vérfarkasokkal, boszorkányokkal..stb. Elég szuper volt!
Ezután a koliban gyűltünk össze páran, szintén beszélgettünk, játszottunk (kings cup) ...a másik volt tanárunk (7-es csoport, Daniel) hozott valami likőrt, amit TEJ-hez öntött...elég tuti volt...azt beszéltük, hogy ezt még reggelihez is meg tudnánk inni. :) Volt olyan kedves a srác, hogy két körben elvitt minket az egyetemhez...persze én a második körre jutottam még két amcsival (Ryne, Leah...azért írok neveket, hátha valaki éppen unatkozásban van, és lecsekkolná FB-n :) ), akik a sokadik sör után kifejtették, hogy mennyire király Európa, meg Németország, mert hogy itt sok program van, meg lehet az egyetemen inni (Mivel a srác még csak 20, örüljön, hogy egyáltalán vásárolhat alkoholt). Egyébként sok amcsi mondja, hogy szívesen élne itt, mert nem igazán szeretik Amerikát. Múltkor éppen azt fejtegették, hogy náluk a kormány aztán nagyon gáz, és milyen tisztességtelenek a politikusok, meg csak a saját érdekeiket nézik.... mivel nem igazán tudtam volna kifejteni a véleményem az érdek-ember-társadalom kapcsolatáról, ezért csak annyit mondtam, hogy azért itt sem feltétlenül van kolbászból a kerítés. Hát mindenesetre az út is eléggé vicces volt.
A buli az elején annyira nem pörgött, sok ember, kevés hely, béna zene. Aztán beszélgettem pár emberrel, és csocsóztunk is. Hát először is valami ratyi fa-csocsó volt, és azért nem voltak akkora ászok, akikkel játszottunk...de azért mókás volt. Aztán jöttek a spanyolok...akik folyamatosan oltottak, hogy ne passzoljak, ne állítsam meg a labdát, mert hogy az nem ér. Ők persze pörgettek ezerrel...próbáltam nekik elmagyarázni, hogy így nem sok értelme van...de nem izgatta őket.
A party végére feltűnt, hogy az emberek elég sokszor elhagyják a sörösüvegüket, poharukat...ami betétdíjas volt (1 sör 1,5€+1€ üveg)...hát segítettem kicsit a szervezőknek szemetet gyűjteni, a végén még vodka-redbullt is ittam. :) Azért próbáltam nem túl pofátlanra venni a dolgot, úgyhogy nem sokat ittam a "beváltom a sörösüvegeket egy sörre"-módszerrel. :)
Nem sokszor vagyunk együtt mind a hárman magyarok, de az elmúlt szerda délután pont ilyen volt. Az egyik szervezet meghirdetett 3 király kirándulást kedvezményes áron, korlátozott helyekkel. Miközben vártunk a sorunkra, magyarul beszéltünk, és mondtam, hogy "elég lassan halad a sor", "miért nem tudtak előre szólni, hogy hozzak pénzt"..stb. Már egészen hozzászoktam, hogy nem értik amit mondunk. (Izgultok, hogy ez hogyan kapcsolódik a bulihoz, mi?) Hát a sor elejére érve a szervező csávó megkérdezi, hogy mi magyarok vagyunk, ugye? Hát meghűlt bennem minden (egész eddig nem szidtunk magyarul semmit), mondtam, hogy ja, de a csávó csak annyit mondott, hogy felismeri a nyelvet (persze ugye ezt is németül). Kicsit megnyugodtam. :D Na, buli, hajnali 2 óra...jön az egyik csoporttársam, hogy tudtam-e, hogy van még itt egy magyar....ránézek, persze hogy az a srác állt mellette...ki más. Kiderült, hogy ő egy erdélyi magyar, aki bár 3 évet élt csak Erdélyben, de folyékonyan beszél magyarul, és egyébként mindent értett. Nem is én lettem volna...
A spanyolokkal meg egy-két némettel aztán hajnalig mulattunk. :)
Szombaton alszi, este még beültünk egy sörre egy kocsmába...szombaton este minden tele van! Nem is él itt ennyi ember! Egy kicsit korábban hazajöttem, mert nem igazán élveztem, hogy kis helyen nyomorgunk, és alig értjük egymást. Vasárnap szintén pihentem, valamint az esti tancsira készültem. :) Mariah-val megbeszéltük még korábban, hogy hetente egyszer közösen fogunk tanulni. Mivel nekem van egy jó németkönyvem, meg kicsit jobb vagyok, ezért én "tartom a német órát", és mivel ő amerikai (tud angolul), ezért ő meg egy kicsit angolozik velem. Egészen jól haladtunk szerintem, majd meglátjuk. Spanyolt hanyagolom, mivel vmi baj volt a jelentkezéssel...de talán elég lesz a német és a kocsmaspanyol is. :)
Hétfőn kiderültek a teszt eredmények... többeknél nagy felháborodást keltett, mivel 1-es csoportosok is kerültek B1+-ba (kb. 3-4 csoport rontás). Én a B2-es csoportba kerültem, annak ellenére, hogy a rosszabbat (B1+) jelöltem meg, természetesen nem panaszkodok. :) Egy-két embernek azért volt akkora arca, hogy megérdemelte...tudom, gonosz vagyok. A Mátéval egyébként egy csoportba kerültünk, ő is jobbat szeretett volna, de szerintem ez is jó teljesítmény. :) Egyébként ez hasonló volt, mint az első teszt, csak kicsit nehezebb szöveggel, hallás-, és olvasásértéssel kiegészítve...szerintem ez teljesebb képet mutat mindenesetre.
Este megint elmentünk az ír kocsmába, ahol lényegesen kevesebb erasmusos volt...azért a 20 fős kemény mag ott volt. :) Hát ennyit a fogadalmamról is, mert énekeltünk...de úgy, hogy kb. 10-en kiálltunk, és a többség próbált minél távolabb húzódni a mikrofontól...persze akik meg szeretnek (és tudnak is) énekelni, azokhoz sajna meg nem jutott. Hozzátenném, hogy nem én voltam az egyedüli, aki a számból csak a "tonight we are young" részt énekelte. :) Aztán táncikáltunk, elvoltunk fél1-ig. Kedden fél9-től van az első órám.
23:36 Az egyik lány megkérdezi, hogy nem félek-e az első órától? Miért félnék...nem...gondolkodok...tervezés és instrumentumok, mesteres óra, németül...de lehet egy kicsit.
00:48 Oké, lehet, hogy nem kicsit parázok.
07:48 A 3-asra nem fértem fel, szerintem a 13-as busz is arra megy.
07:54 Miért van itt ennyi ember? Ezt tutira nem bírom ki minden nap.
07:58 Itt nem jobbra kellett volna menni? Hol vagyunk?
08:12 Leszállás az egyetemnél...helyben vagyok.
08:14 De jó, hogy volt ez a bevezető kurzus, totál eltévednék egyébként. Van még egy csomó időm, iszok egy kávét...hol vannak az ismerőseim? Utálom, hogy vége a bevezető kurzusnak!
08:28 Hol a tanár? Anitának megy a "Félek" sms.
08:30 A német pontosság, mi? Nem vagyunk túl sokan.
08:35 Az eddig fegyelmezetten előttem ülő két német hallgató feláll, összepakol, és kimegy a teremből.
08:36 Kiderült, hogy csak jövő héttől kezdődik az óra a kiírás ellenére! Kösz szépen!
Este átmegyünk páran a másik koliba beszélgetni, úgyhogy azért mára is akad egy kis program...ez a hét még laza, mert a nyelvi kurzusok nem indulnak el, úgyhogy kihasználom az időt még mulatásra. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése