A pénteki kocsmatúrára már azzal a három amerikai lánnyal mentem, akikkel egy koliban lakunk. Az út egy része arról szólt, hogy megbeszéljük, mennyire erős az a pálinka, amit magammal hoztam (Ezúton is köszönet Zsúnak, szerintem király volt). Nem igazán könnyítették meg a helyzetemet, mert a neveik eléggé hasonlóak (Kettie, Catherine, Katy), ergo a becenevük kb. ugyanúgy hangzik...legalábbis nekem. :)
Természetesen mi mentünk a legmesszebbi kocsmába (Kb. 15 fős csoportokban voltunk), közben esett is, úgyhogy jó volt. Próbáltam elmesélni az egyik "keti"-nek, hogy nálunk az elázásnak kétféle értelme van, de szerintem én sem értettem volna magam. Mindegy, legalább próbálkoztam. Végre megérkeztünk egy hangulatos és nem túl kicsi helyre, ahol egy asztalhoz kerültem a 3 amerikai lánnyal, valamint 6 kínaival. A pincér kihozta a rendelést, nekem ugye a sört, és aztán körülnéztem...MiNdeNki kávét vagy vizet kért. Nem volt egy durva kezdés, na. :):) Persze ez nem akadályozta meg a kínai lányokat (hú, csung-csi, csung-csu...), hogy sikítozzanak, amikor megtudták a csajokról, hogy amerikaik....fényképezték őket, meg minden...izgi volt. :) Aztán beszélgettünk egy csomót, az vicces volt. Készültek fényképek is, mondták, hogy milyen komikus vagyok...aztán mondtam, hogy egyszerűen ilyen a fejem.
10 körül átmentünk egy másik kocsmába, ahol kb. 6-an maradtunk, aztán a kínai csajok is hazamentek. Így legalább volt alkalmam a német tudásomat is csillogtatni, mert sikerült a csoportvezetőmmel (aki ugye német) beszélnem. Még az EFOTTról is beszéltem...nem hiszem, hogy többet értett belőle, mint MusicFestival. :) Odamentünk egy másik helyre, ahol a többi "maradék" csoport volt.
Na, és úgy éjfélkor történt meg, amire nem számítottam. Szerintem az egyik német csajszi, aki nyelvtanár lesz, spicces volt! :) Összességében jól éreztem magam, sok embert megismertem, és kihúztam kettőig. :)
Szombat pihi. Tudom, így uncsi, Facebookra majd rakok fel képeket! :)
Vasárnap városnézés, az idegenvezető jót mulatott azon, hogy nem értjük teljesen. A lényeg, hogy Trier No. legrégebbi városa, legnagyobb nevezetessége a Porta Nigra, amely a belvárosban van. Bocs, nagyon lassú a netem, úgyhogy még egy képet sem tud beszúrni vmiért. :S Van itt római kori bazilika, amelynek anno fal-, és padlófűtése volt, park szép gyeppel, hangulatos kis utcák. Az egyik templomban őrzik a Szent Köntöst; a hagyomány szerint ez az a köntös, amelyet Jézus viselt a keresztrefeszítése előtt. Ezt ki is állították az egyik évben; ekkor az amúgy is nagyrészt turizmusból élő város nagyon megtelt, és nagyon sokan, sok felől jöttek. De nem csak ez az egy relikvia található meg a városban. Pár művész kiállította Karl Marx (Trier város szülöttje) alsónadrágát. :):) Elég gyorsan elterjedt a hír a médiában...poén. :)
Holnap reggel kezdődnek a német órák, megismerem a végleges csoporttársaimat, és a tutoromat. Szurkoljatok! :)
Innen üdvözöljük hú, csung-csi és csung-csu -t ;)
VálaszTörlésMajd mesélj,hogy milyenek a német órák:)
VálaszTörlésÁtadom az üdvözletet! :)
VálaszTörlésnem gondoltam volna, hogy az a pálinka megéri, hogy kijusson :D örülök, hogy ízlett! :)
VálaszTörlés